2011. január 25., kedd

Nagy kimaradás, kis beszámoló

Rég nem írtam épp ezért itt az ideje, hogy pótoljam még ha csak töredékesen tudom ezt megtenni.
Október közepén kiköltöztünk végleg falura. Nagy cuccolás, sok munka volt. Segítség nélkül azt hiszem még most sem lennék kimászva a káoszból. Nagyon jól megszoktuk az ittlétet, semmiben nem szenvedünk hiányt és eddig csak a vidéki élet előnyeivel futottunk össze. Nagy tér, csend, friss levegő, állatok. Internetkapcsolatunk csak január első hetétől lett, tehát ez a másik oka annak amiért a blogírás elmaradt.
Az advent gyorsan eltelt, gyorsabban mint hittem volna, ezért a Karácsonyra való ráhangolódás nem igazán történt meg, de azért igyekeztem. Kipróbáltuk a frissen rakott csempekályha lerét is, finom római tálas vacsit sütöttem benne már többször is azóta, na meg a kenyerünk is ott sül.




A tél még mindig tart szerencsére, hisz most van itt az ideje. Volt jó nagy hó is, ekkor készítettem ezeket a fotókat a házunk előtt folyó Nyárádról:





A ház mögötti kert a kis gyümölcsössel:


Lettek kiscicáink is, sajnos nagyon korán szakították el őket az édesanyjuktól, ha ezt tudom, nem engedtem volna elhozni őket. Több mint két hónapig neveltük őket, míg Kincső véget nem vetett az életüknek. Tegnap múlt ki Guszti, őt már nagyon megsírattam, pedig Mirci volt a kedvenc. Kincső kapott egy nagyot a farára és tehetetlenségemben ordítottam vele. Macskánk ezután már csak akkor lesz ha Kincső kennelbe kerül, másképp macskaterminátorként működik.
Mirci:
Guszti:

Kincső nagyot nőtt, azóta társa is lett, Morzsi a neve. Karácsony előtt egy héttel fogadtam be az utcáról. Nagyon édes kis korcs csak az a baj, hogy ő is szuka. Fénykép még nem készült róla, elég sokat nőtt egy hónap alatt. Most hullatja ki a tejfogait, úgy tippelem kb négy hónapos lehet. Kincső őt is terrorizálja, marja, nyaggatja. Én még ilyen önző és irigy bestiát még nem láttam. Egy fotó a hat hónapos nácinkról:


Nem utolsósorban a pocaklakó Rege is ügyesen növöget, mozog rendszeresen, de még annál is többet csuklik. A hasam szépen gömbölyödik, a szívhang alapján úgy gondolom már ügyesen befordult. Itt egy hét hónapos pocakfotó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése