Időről-időre tartok szünetet és ez már nem is zavar. Egyszerűen így alakul. Az őszi betakarítás, befőzés lejárt (tele a pince, jó szétnézni ott), minden sikerült időben elvégeznem. A kertet és a ház tájékát már csak segítséggel tudtam pontra tenni. Mögöttünk van már a meszelés is és néhány ablakcsere. Az ajtók még csak ez után érkeznek, aztán foghatok neki a karácsonyi nagytakarításnak.
Kisfiam, Csege, egyre ügyesebb, érdeklődőbb, mozgékonyabb, de még mindig nem mászik. Rájöttem, hogy nagyban gátolta őt a széles terpeszt adó textilpelenka. Naponta kétszer kap most papír pelust és jó látni, hogy mennyire másképp mozog, hogy felgyorsul :-).
Bő három hónapja, hogy nem alszik éjszaka. Fogalmam sincs, hogy hányszor ébred, de nekem úgy tűnik mintha az egész éjszaka csak ringatásból és szoptatásból állna. Kezdődött ez úgy, hogy fekve nem volt hajlandó többet szopni, akármit csináltam, csak üvöltött mint a fába szorult féreg, így ölbe vettem és ott szopizott. Ez azóta sincs másképp, sőt azzal fűszereződött a dolog, hogy most már a puszta ringatás sem mindig elég, hanem ki kell vele üljek labdára. Mostanra már megszoktam én is az intenzív éjszakázást. Azon csodálkozom, hogy ő hogyan bírja, hisz nappali alvása, a két alkalom együttvéve, nem tesz ki egy kerek órát.
A sofőrvizsgán, múlt hét szerdán, már megint elvágott a drága rendőrbácsi. Most csak pislogtam mint béka a csalánban, hogy mi történik, mert totálisan meg voltam magammal elégedve. A lényeg, hogy több mint fél órát keringőztem vele, az égvilágon minden manővert kért, volt három körforgalmam, két hegyre indulásom, millió stop táblám, de még mindig nem elég a tudásom!!! Mit ne mondjak, nagyon el voltam keseredve, megfogadtam, hogy hagyom az egészet a jó büdös francba. Azon gondolkodom csak el, hogy annyi, de annyi cigányt látok a programálásokon, de egyet sem látok, sem az elméleti sem a gyakorlati vizsgákon. Ők könnyen megoldják ugyebár. Szóval az elkeseredésemet még az is tetőzi, hogy a gyerekkel egyre nehezebb buszozni. A maxi-taxikon nagy a tömegnyomor (csomagoknak szinte soha nincs hely), egy órát még kibír, azt is úgy, hogy szinte végig szopizik, de a hosszabb utat ( Gyergyóig )nem viseli könnyen, már a Bucsin tetőn méltatlankodik, engem pedig nagy erőkkel kerülget a hányinger. Sokszor azt sem tudom mit fogjak, a gyereket vagy a hányós zacsit. Üvöltő gyerekkel nem kellemes utazni, szakad rólam a víz, sehogy sem nyugszik, cici sem kell, menne már, de nincs hova, az utasok pedig egyre idegesebbek. Szóval mikor azt mondom valakinek, hogy nekem gyerekkel egy kicsit nehéz a helyváltoztatás nem hiszik, és az esik a legrosszabbul, mikor ezt a hitetlenkedést anyatársaimnál tapasztalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése