Gnocchi

Gondoltam, hogy ma összehozok valami finomat az ajándékba kapott céklából. Már jó ideje szemezek azzal a szakácskönyvvel, melyet karácsonyra kértem a páromtól, de sajnos receptjeivel csalódást okozott. Számomra túlzottan felületesnek és kísérletezőnek tűnt. Azért megvolt ám a nagy beharangozója a könyvnek, jó nagy feneket kerítettek neki és én hülye haraptam a csúcsgasztronómiára, mint hal a horogra. Szóval csak rávettem magam, hogy főzzek egyet a Párizsban díjazott könyvből.

Esküszöm, hogy soha többé nem veszek olyan szakácskönyvet melyet egy férfi szakács főzött össze. Közel három órát szerencsétlenkedtem egy céklás gnocchival. Az egy dolog, hogy a főzésből művészetet csinálunk és az étel maga felér egy műalkotással, de akkor kérem fel kell áldozni mindent, leginkább az időt és az élvezhetőséget, ízeket. Ez az ominózus szakácskönyv olyan egyedülálló és kreatív pasasoknak íródott akik néha szeretik magukat megvillogtatni a konyhában is, mondjuk egy jó nő körüludvarlásának alkalmából, akik időmilliomosok és épp nem rohangál körülöttük egy gyermek sem, akiknek a házimunka nem tornyosul a hátuk mögött és akik a vidéki életet csak hírből ismerik. Ez a recept egy tragédia. Ok, hogy ehető, mert megettük, de távolról sem annyira élvezhető amennyire az ember elvárná három óra munka után. Én már a vége fele nagyon kibuktam. Ott szöszölök, fonogatok, babrálok holmi krumplis és céklás tésztával mint valami idióta. Ez még mindig nem elég! Az adagokat nem tudom ki hogy számolta ki, de nekem úgy tűnt, hogy egyből éttermi mennyiséget gyártok. Mikor a receptben olvastam, hogy a fölösleges tésztamennyiséget tegyük a fagyasztóba, még nem gyanakodtam. Ekkora fölöslegre valóban nem számítottam. Kiakasztott, hogy csúcsgasztronómiának van nevezve olyasmi amiben az étel, ebben az esetben a cékla, lelke is kifő és ráadásképpen a felesleget fagyasztásra ajánlják.

A másik dolog, hogy nem volt ízletes. Nagyon meg kellett szórjam sajttal és jól felolajazzam, hogy valahogy csússzon. Utoljára már az uborkasavanyúságot is elő kellett vennem. Nem akarom totálisan lepontozni Segál Viktor munkásságát, elvégre ki vagyok én, de ez a recept felér egy kisebb katasztrófával.

Alig tudom elhinni, hogy tíz hónapja nem jártam erre. Nem akartam folytatni a jegyzetelgetést, nem voltam rendszeres és érdekes, aztán az élet is úgy hozta, hogy jól elfáradjak és örüljek ha párnát ér a fejem minden egyes este. A gyerektől nem igazán lehetett, még most sem lehet...

Összeszedni röviden a tíz hónap eseményeit igen nehéz, de azért megpróbálom:

 - december ötödikén reggel észrevettük, hogy Csegének kibújt a két felső metszőfoga, ezek voltak az első fogai, nem az alsókkal kezdte, ahogy a könyvekben írva vagyon

- december hatodikán sikerült megszerezni a hajtásit

 - az advent és az azt követő ünnepek eléggé unalmasan, szürkén teltek, egyetlen egy elképzelésemet, tervemet sem tudtam megvalósítani, minden egy nagy rohanás volt

 - február 20-án Csege egy nap alatt három szót mondott ki tisztán: tata, mama, baba

- február végén a fiam átesett élete első betegségén, a rózsahimlőn

 - március 3-án és 4-én ünnepeltük a szülinapját, minden napra jutott egy-egy torta, büszkén bevallom, mindkettőt én sütöttem

 - március végén vezettem először a hajtási megszerzése óta, meg is lett az eredménye, egy szűk és éles kanyarban meghúztam a kocsi jobb oldalát

- pünkösd vasárnap önállóan járva cikázott Csege a nagyszobában, azóta egyre gyorsabb és nagyon sokat mászik: ajtórácsra, lépcsőkorlátra, könyvespolcra, kerítésre, létrára

 - valamikor tavasszal vettünk öt tyúkot, 26 csirkét és egy kotlót

 - tavasszal úgy döntöttünk, hogy Gertrud Franck tapasztalatait felhasználva alakítjuk ki a veteményest, az eredmény siralmas lett, semmi termés

- az elmúlt négy hónapot végigreménykedve dogoztunk, öntöztünk hogy hátha lesz valami a kertből, de csak a szabadidőnk és energiánk fogyott

 - az év folyamán többször éreztem magam lelkileg mély válságban: felszámoltam néhány emberi kapcsolatot, átértékelődött bennem a barátság fogalma, a párkapcsolatban próbáltam hangot adni igényeimnek, többnyire sikertelenül

- hála a Csűrszínház meglétének sikerült egy picikét oltani a kultúra iránti szomjamat

- eddig sajnos nem sikerült kipipálnom egyetlen könyvet sem, pedig többnek is nekiláttam, nagyon-nagyon hiányzik a rendszeres olvasás (nyugodt körülmények között)