Ez a hét eléggé zsúfoltra sikeredett így egyáltalán nem tudtam készülni az államvizsgára amit így lazán leírni is eléggé brutálisan hangzik. Tényleg annyi minden összejött, hogy azt nem is gondoltam volna. Egyetlen egy dolog volt bekalkulálva, édesanyám látogatása. A szilvalekvár készítés, temetés, vendégfogadás, nagy mennyiségben főzés, csőtörés nem volt beleszámítva. A feladatok sűrüsödésével egyre nehezebb lett az állapotom is, mármint nekifogtam komolyan hányni, de annyira, hogy a víz sem állt meg bennem, ahogy lenyeltem úgy jött is vissza. Nagyon gyenge voltam, remegett kezem-lábam, a sok hasprés, öklendezés megrendezte a pocakomat is, mert azóta nyílalásokat érzek a hasam aljában, egyáltalán nem kellemes. Remélem a bentlakónál minden rendben. Édesanyám vett magneB6-ot és azóta jobb, mármint nem hányok, de ugyanúgy émelygek, semmi étvégyam.
Lelkileg úgy érzem teljesen rendben vagyok, ugyan aggódom a jövő hét miatt, de nem annyira mint amennyire vizsgák előtt szoktam aggódni. Mintha tudnám, hogy úgy is minden rendben lesz, felesleges izgatnom magam, és ez nagyon jó, a babámnak is a lehető legjobb.
A savasság még most is rendkívüli módon gyötör, semmivel sem tudom megszüntetni, még átmenetileg sem. Végre béke van és csend és a könyveim fölé hajolhatok, de ez azzal jár, hogy vagy elálmosodom vagy erősebben érzem a savamat. Minél inkább igyekszem figyelni annál jobban zavar, hogy nem értem úgy a dolgokat ahogy kellene, hogy a fene vinné el ezt a román államvizsgát.
Az az igazság azért legbelül egy kicsit tartok attól, hogy most a legeslegfontosabb pillanatokban négy év munkáját pecsételem meg és nem úgy ahogy azt mindig is szerettem volna. Nem mindegy, hogy milyen végleges eredmény születik, mert ott marad örökre a diplomámon. Szeretnék szép eredményeket, elégedett akarok lenni.
Ami rosszul esett a párom részéről, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe a helyzetemet, állapotomat, semmiféle együttérzést nem tapasztalok nála. Nem a gyerek vagy a pocak miatt írom ezt elsősorban hanem a vizsgák miatt is. Egy kicsit sem törekedett arra, hogy segítsen, több szabadidőt hagyjon nekem stb. Igaz erre a hétre szépen le is sántult és nagyon kellett babusgatni, de ez akkor sem fair.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése