A 10. hét

Egyre nehezebben viselem ezt az állandó émelygést. Ha eszek az sem jó, ha nem eszek az meg pláne nem jó. Semmi étvágyam, mintha minden betevő falattól undorodnék, de enni azért kell. A feldolgozott hústermékekkel, hagymával, fokhagymával ki lehet kergetni a világból. Nagyon sok szag zavar, amit eddig észre sem vettem. Zöldségek közül legfeljebb a paradicsomot tudom nyersen fogyasztani, de az után is rosszul vagyok. Bármit eszem olyan mintha valami erős savas anyag képződne a bensőmben és mintha rágna szét mindent, halok meg. Pattogatott kukorica, keksz nem segít, de néha a hideg tej egy időre helyrebillenti a belső egyensúlyt. Semmit nem kívánok, igaz egyszer csokit kívántam meg nagyon hirtelen, de mivel nem lett kielégítve a vágyam, le is tettem róla, nem lettem rosszul, ahogy sokan mondják. Nem voltam és nem is vagyok édesszájú, alig-alig ezsem édességet, inkább a sósat ettem és eszem ma is, de azt is mértékkel. A tésztaféléket tudom enni, csak jussak elég parmezánhoz, azt nagyon-nagyon szeretem, legfőképp cukkinis tésztára szórva. Ami furcsa, hogy bizonyos kenyereket sem tudok enni, ahogy a számba veszem már jön, hogy köpjem ki, hihetetlen. Ezért a párom újra itthon süt, azt gond nélkül tudom enni, és most már feltúrbózzuk magvakkal is. Néha ennék tonhalat, de nem kívánás alapon. A kedves férjecském buzgóságában vett is egy konzervet, de én várandósság alatt nem vagyok hajlandó konzervet enni így sajnos csak szemezem vele, mikor belépek a kamrába. Tudom, hogy mindezek az apró kellemetlenségek (pl. feledékenység ami néha problémát okoz) a 12. betöltött hét után elmúlnak. Várom is meg nem is az első trimeszter végét :o). Egyrészt sajnálom, hogy ilyen gyorsan telik az idő és nem tudom a várandósságom minden percét kellő figyelemmel kihasználni, másrészt semmit sem akarok késleltetni, folynia kell mindennek úgy ahogy a természet azt kitalálta.